

Magyar Formatervezési Díj pályázat 2011
A szakma legrangosabb hazai elismerését immáron 32. alkalommal adják át. A Magyar Formatervezési Tanács által gondozott díjat négy kategóriában – termék, vizuális kommunikáció, terv és diákmunka – ítéli oda a hazai design legkiemelkedőbb teljesítményeiért a neves alkotóművészekből, szakemberekből álló bíráló bizottság. A díjazott alkotások, valamint a kiemelt pályázók munkáiból nyíló kiállítás betekintést nyújt a XXI. század gazdag magyar formavilágába.
Design Management Díj pályázat 2011
A 2009-ben útjára indított díj elismeri és bemutatja, hogyan segítheti a design alkalmazása és szakszerű menedzselése egy szervezet célkitűzéseinek megvalósítását és eredményes működését.


Az elsősorban komplex arculati programok tervezésével, fejlesztésével és lebonyolításával foglalkozó tervezőiroda az elmúlt mintegy tíz évben többek között olyan intézmények képi megjelenésének kialakítását irányította, mint a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Televízió, vagy az MKB Bank. A stúdió tevékenysége a vizuális kommunikáció számos területét öleli fel, a nyomtatott média, a televíziós, illetve interaktív, internetes környezetben működő képi felületek grafikai tervezése révén. Kulturális események, fesztiválok, művészeti kiállítások komplex látványvilágának kialakítása mellett az iroda tevékenysége a könyv- és a laptervezés területén is jelentős.
A Stalker Stúdiót 1999-ben alapította a Ferenczy Noémi-díjas Vargha Balázs tervezőgrafikus, aki jelenleg is vezető tervezőként vesz részt a munkában. A stúdió büszke birtokosa az Arany Rajzszög és a Kamera Hungária díjaknak.
www.stalker.hu


A 2011. nyarán megjelent „Magyarország szubjektív atlasza” című kiadványhoz kapcsolódó workshop résztvevői saját borítót tervezhetnek az atlaszhoz, és a digitális nyomdában elkészített egyedi példányukat azonnal magukkal is vihetik.
A programon maximum 25 fő tud részt venni; előzetes jelentkezés a szubjektivatlasz.kibu.hu oldalon leírtak szerint, szeptember 30-ig. A részvétel térítésmentes, az elkészített atlaszok ára darabonként 3.000 Ft.


A divatbemutató keretében a hazai közönség elsőként, még a Berlin Fashion Week előtt tekintheti meg Náray Tamás legújabb kollekcióját. A klasszikus, franciás elegancia mellett elkötelezett divattervező egyedi kreációit azon igényes hölgyek mellett, akik a tervező szavaival élve "nem legyőzni szeretnék a férfiakat, hanem meghódítani", sztárok, híres énekesnők és színésznők is örömmel viselik; a divatház couture-á-porter vonalának arca a divatikonná lett televíziós műsorvezető, Ördög Nóra.
Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a NARAY COMPANY tájékoztatása szerint a divatbemutató nézőtere betelt, sajnos nem tudnak további regisztrációkat fogadni. Megértésüket köszönjük!
A Fashion Guide és Náray Tamás szervezésében